A WordPress gyorsítása beállításokkal, bővítményekkel
Az egész elejére egy kis elmélet. Miért lassul le egy weboldal?
Azt kell tudnunk, hogy a WordPress nem egy teljesen egységes rendszer. Mivel nyílt forráskódú, bárki fejleszthet hozzá sablonokat bővítményeket. Ráadásul folyamatosan fejlesztik, amit frissítésekkel követni érdemes. Tehát végeredményben elmondhatjuk, hogy a WordPressben sok kis program fut együtt, egyszerre, amit sok különböző programozó írt, akár különböző időben. Ezeket valahogy össze kell fogni, működésüket összehangolni, néhol összevonni, egyszerűsíteni.
Ezen kívül kritikus még a tartalom, amit felrakunk az oldalra. Ma már a legegyszerűbb okostelefon is akkor fényképet készít, hogy három-négyszer akkora, mint a monitorunk. Ha a képet nem méretezzük át, akkor a három monitornyi képet kell betölteni, majd kisebb méretben megjeleníteni. Ezt természetesen betöltéskori megabyteokban is meg fogjuk érezni, máris lassul az oldalunk.
Ezek alapján hasznos telepítenünk és beállítanunk egy cache plugint, egy képméret optimalizáló plugint, néhány, a WordPress működését segítő plugint, és 1-2 tárhelybeállítást is érdemes elvégezni. Mindezek által a weblapunk gyors lesz és a későbbi tartalomfeltöltések után is gyors marad.
Szerencsére ehhez Önnek nem kell értenie. Ha a következő bekezdésben részletezett módon tőlünk szerzi be tárhelyét, weblapját, olyan előre telepített WordPresst kap tőlünk, amiben ezek az eszközök már telepítve vannak, és be vannak állítva. Ilyet nem sok helyen kap, hiszen a tárhelyszolgáltatónak nem feltétlenül érdeke, hogy Ön mindent tudjon. Hátha megveszi inkább az egyel erősebb csomagot, egyedi virtuális szervert, fizikai szervert stb. sokkal több pénzért…
A gyorsítás a profi vállalkozói weboldal 7 alappillérének ötödik eleme.
Összeállítottunk egy rendszert, ami ezt
a 7 dolgot egyszerre megoldja, gyors, profi,
Ön tudja kezelni, és még olcsó is!
Hírlevélsorozatunk korábbi elemei
A megfelelő domain kiválasztása
A megfelelő tárhely kiválasztása
A tartalomkezelő rendszer kiválasztása